hát itthon vagyok. Hétfő, reggeli 11 órakor. és unatkozom... mint mindig, ha valamilyen oknál fogva itthon kell maradnom.
Tegnaphoz képest totál jól érzem magam. Mármint ilyen szív-ügyileg. Most, hogy akármeddig fetrenghettem az ágyba, eljátszottam a szokásos -szombatvasárnapreggelirituálét- ami abból áll, hogy 5 percenként elalszom majd 5 percenként felkelek. És mindig mást álmodok. tökjó :D
Na voltak tök érdekes álmiam, de csak egyre emlékszem, annak sem volt túl nagy jelentősége, csak mindent tudok mindenhez kapcsolni:D Szóval...
Az első dolog, amire emlékszem, hogy ottvagyok én meg a zongoratanárom, valamint a kisfia egy korikölcsönzőnél. És nekem valami csoda folytán volt saját korcsolyám. Lila színű volt :S Na és bementünk a pályára ahol kicsit sötét volt és a jégen..olyan mintha 5 centi vastagon lóheréket szórtak volna rá. Szóval...álllítólag az jég volt, csak nőtt rajta vmilyen növény, hogy először hozzászokjunk, ahhoz hogy csúszik, és utána menjünk a normális pályára. És nagyon jól tudtam korizni. Pedig ott bizonygattam, mint ahogy a való életben is szokott, hogy nagyon béna vagyok. A tanárom meg elkezdett tanítani engem meg a kisfiát is. De nekem ment az egész. Aztán emlékszem, ahogy jött a nép, és egyre többen lettünk, és én meg mondtam, hogy mostmár átmegyek a normális jégre. Át kellett menni egy szűk kis folyosón, és....hát szerintem ott minimum egy fagyott tenger volt előttem és nagyon nagyon hideg volt. És rá akartam menni a jégre, ahogy a többiek is. De valahogy olyan érdes volt a felülete, alig tudtam rajta haladni. És alegroszabb része ez volt. Eszembe jutott, hogy...valószínűleg azért nem sikerül, mert itt teljesen egyedül vagyok.
Ezt összefüggésbe tudtam hozni pár dologgal. Az előzőekben tárgyalt személy... azthiszem, hogy vele a koripályán kezdődött úgy minden lényeges dolog... Elég sokszor voltunk ott. Aztán most decemberben gondoltam, hogy...talán ez helyrezökkenti a dolgokat, ha megint elmegyünk, de rájöttem hogy nem. Csak roszabb lett, és talán mégjobban megerősítette abban, hogy nem illünk össze. Az én hibám volt, hiszen visszafele nem besztélünk egy szót sem. Kérdezhettem volna akármiről... de nem tettem.
Azt nem értem, hogy... hogy sikerült azt nekünk megcsinálni, hogy miután modnta, hogy egyen vége még egy 2 órát elbeszélgettünk, de.. az olyan jó volt, mint szinte még soha. Annyira önfeledten tudtunk beszélgetni, és ezért is voltam olyan halál nyugodt azzal kapcsolatban, hogy mi lesz majd ezután. Törődött velem abban a 2 órában. De lehet, hogy nem kellett volna. Lehet, hogy nekem úgy könnyebb lenne most. Lehet, hogy már rég közömbös lenne a számomra is.
de nem... :/
Utolsó kommentek