freedom :)

áááááááááháháháhháááááááá xD Valakiii 'reménytelenül szerelmes'. óóó hogy egyem a zuzáját szegénykémnek. Mindjárt el is sírom magam szerencsétlen nyomorúságos sorsán. Soha nem gondoltam volna, hogy valakinek a nyomorúságán fogok röhögcsélni és vigadozni. Elmondhatatlan érzés. Komolyan hálát adok az égnek a patkány természetéért, mert csak segít abban, hogy elfelejtsem. Istenem szánalom, nem bírom elviselni, ezt a... jajj ezt annak a valakinek küldöm, és akkor egy nyálas szám, jajj istenkém utálom ezt a facebookos utalgatásoakt arra, hogy mennyire szar neki, és msot midnenki sajnálja, főleg a célszemély. Csak hogy vannak emberek, akik ezeket kurvára nem tudják sajnálni. Én speciel az iyleneket legszívesebben elásnám. Most annyira bennem van az agresszió, mert megvilágosodtam. 2 lehetőség jöhet szóba: 1. Igazából annó nem is mi kettőnk miatt lett vége, hanem egy bizonyos harmadik személy miatt. Akit csak sajnálni tudok. 2. Az, hogy 2 hónap alatt secperc iylen 'reménytelen szerelmes' lett is csak azt bizonyítja, hogy egy tetü. Jajjjj de komolyan sajnálom azt a lányt (reménylhetőleg lány) akibe szerelmes. Csak nehogy ő is olyan bazinagy hibába essen, mint én. Mindenkit óva intek tőle xD

Vannak még rossz pillanataim. Mikor hiányzik, de azthiszem nem ő, csak szimplán valaki. De gyorsan túlesem rajta. Az ilyen pillanatok viszont feldognak. Hogy érzem magamban a gyűlöletet, és tudom, hogy képes lennék megalázni, vagy bántani, mert annyira megérdemelné. 

Gondolom sokan nem hisznek nekem, ha aztmondom, hogy nem vagyok féltékeny arra az illetőre. Ugyanis nem. És az utóbbi esetből is látszik, hogy mennyire nem ismert igazából. Az, hogy megkér valakit, hogy ne mondjon nekem semmit, hadd higgyem azt, hogy volt köztük valami, (ami igazából nem is) annyira kreténség. Eleve... ha valami valaha is zavart, akkor az az hogy nem velem van, nem pedig az, hogy valakivel, nem hinném hogy egyáltlaán értené a különbséget, istenem ostoba jószág. 

:/ most hogy kidühöngtem magam, megint csak elkeseredek. De ennek már nem szerelmi háttere van. Mint embert is szerettem, barátként, és fel nem tudom fogni, hogy hova lett az az ember, aki volt, mgé annó 26.-án, mikor mondta, hogy fontos vagyok. Annyira nagyon hihetőnek tűnt. Hogy utána még foglalkozott velem. Most komolyan lehetséges az, hogy valaki ennyire másnak adja ki magát? Már megértem azokat az embereket, akik utálták/utálják. Így, hogy nem beszélgetek vele soha, van benne valami írtó ellenszenves. A kisugárzásában... valami, ami taszít. 

Már nem vagyok szomorú, és ezekkel a mondatokkal nem magamat hitegetem, sé nem akarom ezt az érzést magamba erőszakolni, emrt ez tényleg így van. Már nem jut eszembe csak úgy, és nem leszek csalódott. Nem befolyásolta a személyiségem. Semmis az egész. Számomra egy senki. Talán pár év múlva képes leszek megbocsájtani azt, amilyen. Gyakorlatilag neki tényleg nem bizonyos tetteket kell emgbocsájtani, hanem a jellemét. Azt, amilyen. Szóval pár év múlva már csak egy szép emlékként fogok rá gondolni, és azokra a dolgokra, amik vele történtek. Egyelőre ez még nem megy. Vagy csalódott vagyok, vagy rohadtul gyűlölöm az egész embert. Csak...annyira szeretném, hogy csak egyszer adódjon meg a lehetőség, hogy ÉN visszadjak neki mindent. Annyira szeretném megbosszulni a dolgokat. Megbosszulni azt, hogy megszületettt há-há-há.

ééééééés most megyek és befekszem a kiskutya mellé aludni. 

Ő az én valentine-om <3 :)