freedom :)

utolsó bejegyzés 4. hóóóó tizenvalahányadikán készült. Mikor is nyávogtam, hogy kell valaki aki hasonlít rám. Április 21.-én találkoztam is a szőke hercegemmel :D XD ez a jelző tetszik.. fasza lesz mivel az agyára menni :D

Azért nem írtam, mert a blogomat arra használom fel, hogy beleírjam nyűgöm és bánatom ami úgy.... gyakorlatilag azóta nincs. full happy van meg sunshine beach tücsök köcsög.

kiről is lenne szó... Egy szimpatikus fiatalember akiből hiányzik az élet iránti ambíció :D lassan 5 hónapja vagyunk együtt. Hát milyen is a helyzet komolysága? Mint a bálnáké Japánban. És most nem a 'szar' jelzőre gondoltam hanem a komolyra. 
Közhelynek tűnik de lassan már a másik felem. A napjaim szerves része. Vele kelek vele alszok, róla szól gyakorlatilag everything. De nem úgy kell elképzelni ezt az egészet mint egy rózsaszín ködbe bújtatott pelyhes elefántot, amiből nem lép ki soha. Nem szűkültünk be szerintem egymásra. Bár ha nem lenne következménye lehet megtennénk. Far far away from here. 

Nade ediigi témámhoz kapcsolom. Ami még régen volt. Tök nehéz mert már nem si emléskzem miylen volt nekem akkor XD Szóval egész más. Ganz anders. Így... minden jó. Nem tudom leírni.. mert nincs olyan ami hiányozna. Ja de nem tud főzni.. pontosabban még kenyeret kenni is csak nehezen de elnézzük..én meg wowozni nem tudok :D Na de semmi érzelmi hiány ami..még az előző kapcsoaltomnál éreztem de... fogalmam sem votl mit csináljak ezzel az egésszel. Ez ANNYIRA NAGYON más. Semmi sem rossz, nem vagyok lenézve, jóvagyok, és nem kell aggódnom azmiatt hgoy nem felelek meg. Bár én ígyis aggódom de ez csak az aggódós lelkemnek köszönhető. Hát így.. a legjobb és legértékesebb ( igen igen, jóllátod :D ) ember akit ismerek . És nem vakít el engem semmi, mert a barátaim 1 hónap alatt olyan szintre jutottak vele mitn egymással 6 év alatt. Mindenki imádja... de nem engedem Szabinak hogy jobban imádja mint én az nem lenne fair...:P

2 éven belül már az embereket is szeretni fogja :P:P megneveljük

ájájájjjj. Nagy a baj. Pontosabban nem.

Csak egyre jobban nő az igényem egy olyasvalakiután, aki hasonlít rám :/ mármint nem viselkedés, hanem érdeklődési kör szempontjából. Persze...van legjobb barátnőm, akivel bármit megbeszélhetek, akár az ilyen jellegű témákat is, mert tudom, hogy emghallgat, és tudom hogy nem csak ő, hanem sokan mások. Csak... tényleg kellene valaki, akivel..egymást traktálhatnánk a zongoráról vagy a halakról vagy a zenéről...éneklésről. De.... nem nagyon van. Nem panaszkodom, mert sok barátom van, de tényleg valaki...lány-fiú..tökmindegy, aki hasonlít rám :( Nincs bajom a más emberekkel, sőőőőt szeretek megismerni más..normális személyeket, de...

Mostmár megtudom érteni valamely szempnotból aaaa.. a múlt emberét xD. Mert naaa vele aztán tényleg nem hasonlítunk egy csöppet sem. Csak ő előbb rájött, hogy neki szüksége van egy ilyenre mégohzzá barátnő formájában. Hát..mondjuk arra még várni fog úgy érzem xD

Na de térjünk rá a tényekre. 

Beindult az élet :D Sok-sok ( ami esetében x = 3 ) fellépést vállaltunk, ami soksok próbával jár, hát kitudja mi lesz a vége. Először nem rajongtam annyira ezért az ötletért, hogy komolyan vegyük, de a Kisfaludy-napok után rájöttem, hogy ez nekem kell :D Ugyanis egész eddig elleneztem mindenféle ilyet, merthogy én nem vagyok toleráns csapatszellem, és hogy nekem nincs szükségem bandára, mert úgysem érzeném jól magam blablabla. De rájöttem, hogy nagyon is. Pont ma modnta zongoratanárom, hogy szerinte túl sok mindent vállalok és ezért vagyok állandóan beteg. Talán igaza van, de vannak nálam elfoglaltabb emberek is, úgyhogy szépen befogom a szám. Azt is mondta, hogy az embernek el kell döntenie, hogy mit akar hivatásosan csinálni, mert így egyik a másik rovására megy, vagy beleőrül az ember, hogy ide is meg oda is mennie kell és mindenhova készülni kell. Nehééééz nehéz. Semmit sem akarok abbahagyni, sőőőt még van időm végülis..mint a tenger :D még egypár programmot besűrítek :P

Na és most vissza a képzelgésről wieder a konkrétumokra. Szeretem a bandát és olyan jó érzés együtt zenélgetni. Olyan vegyesek vagyunk, mármint stílusilag, de úgy érzem, hogy mégis képesek vagyunk valamilyen szinten beleélni magunkat a másik helyzetébe és normális döntéseket hozni és jól zenélni. Hát a szólógitáros... bizony ő egy eléggé ...körülírhatatlan személyiség. Tipikus csupa-szív ember. Először, mikor találkoztunk azthittem, hogy olyan tipikus oylan aki... csak a saját stílusával tud megbarátkozni és engem például semmibe vesz, merthát nem vagyok olyan nagy rock/metal-zene fan. Én midnig csak úgy elvagyok... és fogalmam sincs, hogy milyen reakciót váltok ki az emberekből. Na és ezért sem nyitottam felé igazán, mert úgy gondoltam hogy én neki a semmivel vagyok gyakorlatilag egyenlő :D De aztán végülis...összebarátkozunk na. Nem tudom róla eldönteni hogy a kiszámítható vagy a kiszámíthatatlan kategóriába tartozik. Talán még nem ismerem eléggé. Néha meglepődök egykét válaszán meg reakcióján. Olyan...nem várt :D

Áh fene tudja. 2 hónap mgé kevés idő egy ember kiismeréséhez. De hát időm mint a tenger:)

azt szokták mondani, hogyha valakit elvesztünk, akkor az ember 5 fázison megy keresztül.

1. Tagadás 

Nos én ezt egy sajátos formában vittem véghez. Tagadtam... nem hittem el. De furcsa mód nem voltam szomorú. Ha sírtam... nem tudom pontosan körül írni. Nem elviselhetetlen fájdalmat éreztem. Talán magam sem tudom miért sírtam. Az agyam egy része üzente, hogy ezt kell tennem, mert az a része felfogta, hogy vége. De igazából boldog voltam. Ezt már részleteztem. Mert több hónap után érzékeltem valami érzelmet a másikon. És boldog voltam, hogy törődik velem

2. Harag

Ez egy viszonylag hosszú időszak volt. Kerestem a hibáit, minden ponját végigvettem és ahol csak tudtam szitkozódtam magamban. Mérges voltam rá, ez is emgfigyelhető a blogban. Ez az, mikor olyanokat írtam, hogy gyűlölöm. Abból a szempontból volt jó ez az időszak, hogy nem éreztem bánatot. Azthittem, hogy ezzel vége is, lezártam, mostmár képes vagyok bántani, msotmár nem szeretem többé, mentes vagyok tőle. Bebeszéltem magamnak a közömbösséget.

3. Alkudozás / önhibáztatás

Ez nem régen jelent meg. Mikor nem láttam vagy 1 héten keresztül. Feltűnt, hogy hiányzik, és rengeteg féle képpen lejátszottam magamban a " mi lett volna ha..." kezdetű mondatot. Egyfolytában azt kívántam, hogy hadd menjek vissza az időben, csak egy kicsit, a kezemet is oda adom érte, csak hadd menjek vissza dec.26.-ra és hadd fogjam be a szám,és próbáljak emg harcolni ahelyett hogy simán feladnám. Mert ezt tettem. Nem voltam vele önmagam, isten tudja csak miért. Valahogy próbáltam olyanná formálnimagam, amilyennek..én azthittem, hogy ő örülne, de csak elb*sztam mindent. MINDENT. éS olyan ostoba vagyok hogy...hagytam csak úgy elmenni. Hogy nem tettem semmit, pedig már 2 hónappal az esemény előtt pontosan tudtam, hogy mi lesz a végkimenetele. DE MIÉRT NEM CSINÁLTAM SEMMIT??? talán csak magamban akartam nyugtázni, hogy ááá csak beképzelem, majd minden szép és jó lesz. De annyira ostoba voltam.

4. Szomorúság

És elérkeztünk a mához. Talán... én is és midnenki is hiányolta az egészből a szomorúságot. A szenvedésem. Talán mindenki..és talán én is azt hittem, hogy ennyire erős vagyok és ilyen könnyen megküzdök szépen magamban a dolgokkal, de szembesülnöm kellett azzal, hogy nem. Rohadtul nem. Egyáltalán nem vagyok hero és erős sem. Szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy borzasztóan hiányzik és borzasztóan vágyom arra, hogy átöleljen. Tényleg...semmi más. Csak egy rohadt ölelés. Annyira jól esne. És olyan rossz, emrt msotmeg...csüngök mindenkin, akit ölelni lehet, hogy valahogy próbáljam magam kárpótolni. De sosem lesz ugyanaz. Annyira elmondhatatlanul hiányzik. Talán...soha senki nem hiányzott még nekem ennyire. És olyan boldog lennék ha csak.... egy percet beszélhetnék fele, és emgkérdezné tőlem, hogy amúgy mizujs. Hogy élek-e vagy halok. Meg beszélgetni vele egy kicsit. Ahogy régen. Mindenféle emgjátszás nélkül. A normális énjével, aki jöfej és vicces. Akire büszke voltam, hogy az enyém lehet... ANNNNNYIIIRA HÜLYE VAGYOK. Csak egy picit foglalkozzon velem kéééérlek. Nagyon jól tudom, hogy ennyi volt msotmár soha többé nicsn esélyem nála, de annyival könnyebb lenne ha néhanapján beszélnénk. :/ Így csak halványulnak az emlékek, amikhez egyébiránt görcsösen kapaszkodom...

5. Elfogadás

Hogy ez mikor jön el? Fogalmam sincs... de van egy olyan érzésem, hogy nem mostanában.... 

https://www.youtube.com/watch?v=6966do7jR0k&feature=player_embedded

áááááááááháháháhháááááááá xD Valakiii 'reménytelenül szerelmes'. óóó hogy egyem a zuzáját szegénykémnek. Mindjárt el is sírom magam szerencsétlen nyomorúságos sorsán. Soha nem gondoltam volna, hogy valakinek a nyomorúságán fogok röhögcsélni és vigadozni. Elmondhatatlan érzés. Komolyan hálát adok az égnek a patkány természetéért, mert csak segít abban, hogy elfelejtsem. Istenem szánalom, nem bírom elviselni, ezt a... jajj ezt annak a valakinek küldöm, és akkor egy nyálas szám, jajj istenkém utálom ezt a facebookos utalgatásoakt arra, hogy mennyire szar neki, és msot midnenki sajnálja, főleg a célszemély. Csak hogy vannak emberek, akik ezeket kurvára nem tudják sajnálni. Én speciel az iyleneket legszívesebben elásnám. Most annyira bennem van az agresszió, mert megvilágosodtam. 2 lehetőség jöhet szóba: 1. Igazából annó nem is mi kettőnk miatt lett vége, hanem egy bizonyos harmadik személy miatt. Akit csak sajnálni tudok. 2. Az, hogy 2 hónap alatt secperc iylen 'reménytelen szerelmes' lett is csak azt bizonyítja, hogy egy tetü. Jajjjj de komolyan sajnálom azt a lányt (reménylhetőleg lány) akibe szerelmes. Csak nehogy ő is olyan bazinagy hibába essen, mint én. Mindenkit óva intek tőle xD

Vannak még rossz pillanataim. Mikor hiányzik, de azthiszem nem ő, csak szimplán valaki. De gyorsan túlesem rajta. Az ilyen pillanatok viszont feldognak. Hogy érzem magamban a gyűlöletet, és tudom, hogy képes lennék megalázni, vagy bántani, mert annyira megérdemelné. 

Gondolom sokan nem hisznek nekem, ha aztmondom, hogy nem vagyok féltékeny arra az illetőre. Ugyanis nem. És az utóbbi esetből is látszik, hogy mennyire nem ismert igazából. Az, hogy megkér valakit, hogy ne mondjon nekem semmit, hadd higgyem azt, hogy volt köztük valami, (ami igazából nem is) annyira kreténség. Eleve... ha valami valaha is zavart, akkor az az hogy nem velem van, nem pedig az, hogy valakivel, nem hinném hogy egyáltlaán értené a különbséget, istenem ostoba jószág. 

:/ most hogy kidühöngtem magam, megint csak elkeseredek. De ennek már nem szerelmi háttere van. Mint embert is szerettem, barátként, és fel nem tudom fogni, hogy hova lett az az ember, aki volt, mgé annó 26.-án, mikor mondta, hogy fontos vagyok. Annyira nagyon hihetőnek tűnt. Hogy utána még foglalkozott velem. Most komolyan lehetséges az, hogy valaki ennyire másnak adja ki magát? Már megértem azokat az embereket, akik utálták/utálják. Így, hogy nem beszélgetek vele soha, van benne valami írtó ellenszenves. A kisugárzásában... valami, ami taszít. 

Már nem vagyok szomorú, és ezekkel a mondatokkal nem magamat hitegetem, sé nem akarom ezt az érzést magamba erőszakolni, emrt ez tényleg így van. Már nem jut eszembe csak úgy, és nem leszek csalódott. Nem befolyásolta a személyiségem. Semmis az egész. Számomra egy senki. Talán pár év múlva képes leszek megbocsájtani azt, amilyen. Gyakorlatilag neki tényleg nem bizonyos tetteket kell emgbocsájtani, hanem a jellemét. Azt, amilyen. Szóval pár év múlva már csak egy szép emlékként fogok rá gondolni, és azokra a dolgokra, amik vele történtek. Egyelőre ez még nem megy. Vagy csalódott vagyok, vagy rohadtul gyűlölöm az egész embert. Csak...annyira szeretném, hogy csak egyszer adódjon meg a lehetőség, hogy ÉN visszadjak neki mindent. Annyira szeretném megbosszulni a dolgokat. Megbosszulni azt, hogy megszületettt há-há-há.

ééééééés most megyek és befekszem a kiskutya mellé aludni. 

Ő az én valentine-om <3 :)

na 2 közérdekű közlemény: voltam a tengernél éééés megjött az új családtag.

Nos a tenger a elgszebb dolog amit életemben láttam, (sajnos) még nagyonn kényszert érzek arra, hogy később vmi szoros kapcsolatom legyen a tengerrel, pl h a munkám legyen, de ez csak álom :) nembaj, ígyis úgyis szeretni fogom. csodálatos. Tényleg először megláttam, és olyan volt az egész, még az érzés is, mint amilyennek elképzeltem. Nagy álmom vált valóra :)

Na a kiskutya. Hát egy tündérbogár bernipásztor kisfiú. 7 hetes, és megtanítottam pacsit adni xD egész nap, reggel 9től vele játszottam. Vicces volt, meghozták, én még aludtam, hugaim feltrappoltak, hogy itt van, én egyszál hálóingben kibattyogtam a kertbe és ott ült velem szemben (L) Aztán próbáltuk megbarátkoztatni magunkat vele. Délután anyával kiültünk, aztán elaludt az ölemben egy fél órára. Ezután sötétedésig ugráltam, futkostam, és vagy labdát vagy kötelet tartottam a kezemben, és a földön fetrengtem. Azt hiszem engem nagyon megszeretett. De tényleg. Néhányszor magára hagytuk, pl mikor ettünk, vagy én bementem valamiért, és egyből elkezdett sírni meg a falat kaparta, ahol láttuk, hogy eltűtünk. Megjelentem és egyből odafutott hozzánk:D fontosabban futva döcögött xD Kedvencem mikor fightolunk:D Nagyon bírom emglátja a kötelet, támadó pozicíóba helyezkedik, és nekiugrik... hááát az a nekiugrás mint valami lassított felvétel :D páros lábbal indul neki több perces késéssel, de nagyon aranyos xD Húzza vonja és próbálja kiszedni a kezemből. Aztán lerakom, felveszi a szájába és nagy peckesen elvonul vele, hogy na látod megszereztem. :D éééédes nagyon. Most lennt alszik az előszobában, mert még nagyon egyedül van, ahhoz képest hogy egész eddig a 6 testvérével emg az anyukájával volt.  

Ja és még valami :D valóválik még egy álmom, jön Sum41 Voltra, amire anya valószínűleg el si enged!!!!!!!!! ^^ úgyhogy úgy érzem, hogy amilyen szarul indult az év, annyira lesz nagyon nagyon jó. De tényleg így előrenézve...meg vissza, az eddigi legjobb. Minden oylan szép. Úgy kezdtem el ezt a blogot írni, hogy lesz egy hely, ahova leírhatom hatalmas bánatomat, de rájöttem, hogy nincs miről írnom. Az a bizonyos a múlté. És tényleg. Néha, ha látom mgé hiányzik. Vagy rossz, ha olyan nagy dolgokat nem oszthatok emg vele, minthogy megyek sum41 koncertre, pedig talán ő tudja a legjobban, hogy mennyire szeretem, mert annyiszor beszélgettünk erről. No mindegy.

van még hal a tengerben...rajtam kívül ugyebár :P

borzasztót álmodtam... Megálmodtam a saját esküvőm előkészületeit.

Első kép, ami beugrik róla, hogy egy hatalmas teremben rengeteg menyasszonyi ruha volt, és...kiválasztottam egy gyönyörűségeset, de valami csodálatos, volt, és valami milliós nagyságrendű, de ez valahogy akkor nem volt probléma. Hazavittem, felpróbáltam. Nagyon sokan sürögtek körülöttem. Csinálták a hajam, a sminkem. De nem tudtam milyen cipőt vegyek fel. De basszus belegondoltam..és kiderült h egy...olyasvalaki a vőlegényem, akivel...soha. ááá sohasohasoha. Legyen a neve K. És mindenki annyira vidám meg feldobott volt körülöttem, de ez engem annyira nyomasztott. Aztán eszembe jutott, hogy még csak 16 vagyok, nem akarom elkötelezni magam még oylan mellett sem, akit szeretek, nem hogy K mellett. És tök durva volt, azt vettem észre, hogy minél jobban belegondolok ebbe, mármint minél többször, akárhányszior belenézek a tükörbe, a ruhán van valami folt. De annyira nem érdekelt.  Szóval cipőt kerestem... mezítláb futkostam az udvaron a menyasszonyi ruhámban, hogy valaki keressen nekem egy cipőt. Végül a fekete ünnepi cipőmet akarták rámadni, ami fekete, és utálom. És akkor észrevettem, hogy a ruha épphogy csak elér a bokámig, pedig eddig húztam magam után az uszályát. És borzasztó érzés volt, hogy mostmár nem mondhatom le, mert mindenkinek csalódást okozok. Nem K-t féltettem, hanem a casládom, a barátaim, az osztálytársaim, akik mind ottvoltak, pedig egyik sem bírja K-t. Sőőőőt....

És minden annyira részletes volt. Emlékszem a ruhám minden részletére, kerestem interneten képet, majd mindjárt be is rakom. Hasonló virágok voltak az én fejemen is. Az álom végén mamáméknál álltam, de a ruha már nem volt ugyanolyan. Olyasmi volt mint egy puccos hálóing. Sem abroncs, sem kövek, sem semmi. A térdemig ért, de azért a magssarkú rajtam volt, és egyedül álltam ott a fekete keretű tükör előtt, ami a valóságban is feketekeretű.  És elkezdtem sírni, és próbáltam szétszedni a hajam, és lemosni a sminkem, hogy én ezt nem akarom , de nem ment. És annyira kétségbe voltam esve. Olyanokon gondolkodtam, hogy nyugiii csak két évig kell kibírnom, és utána már nem annyira gáz, ha elválunk. Hatalmas teher volt. És tényleg átéreztem azoknak a nőknek az érzéseit, akik az esküvp előtt állnak. Bár ők bizonyára nincsenek ennyire kétségbe esve, mert olyanhoz mennek hozzá, akit szeretnek. De annyira bozasztó érzés volt, hogy becsapom az embereket, és saját magam is. Próbáltam arra gondolni, hogy talán jó lesz. Ja meg sokszr előjött a nászút témája, hogy hova megyünk, és eleinte Ausztráliát mondtam mindenkinek, de rájöttem a tükör előtt állva, hogy nem akarok oda menni. Hogy kettesben legyek vele több napig??? na nem...

Na és ez az érzés az egész napomat befolyásolta. Annyira elmondhatatlan feszélyezett. És mikor ott álltam a tükör előtt egyszer csak kinyitották mögöttem az ajtót, és bejöttek megint emberek segíteni készülődni, és megint mosolyt erőltettem magamra, megint megvilágosult minden, de annyira fájt, és annyira egyedül éreztem magam. És mégtöbb vakolatot kentek a képemre, és mégtöbb virágot a fejemre, és megint abban a szép ruhában álltam, és csak az vigasztalt az egészben, hogy szépnek éreztem magam. Egész pontosan...valami ilyesmi ruhában:
 

Rájöttem, hogy idióta osztálytársaim vannak xD de szeretem őket. Jövőre talán már tényleg kialakul a normális osztályközösség. Olyan mint egy kisebb család.

Erről jut eszembe. Utálom, hogy az iskola spicliségre tanít. Nem votl némettanár...mi ezt tudtuk, és néhány osztálytársam elment..kocsmázni talán? nemtudom pontosan. És bejött az A-sok ofője, aki egy hülye kurva. Nincs mégegy ember, akit annyira utálnék, mint azt a nőt. Egyszerűen ránézek és rámjön a hányinger. Na szóval bejött az a... nő. És 10 percen keresztül faggatott minket, hogy ki az, aki hiányzik. Próbálkoztunk mi mindennel...

Majd közölte, hogy...jólvan azért, nem kell annyira ragaszkodni a baráthoz. Azthittem odamegyek sé lebaszok neki egyet. Mi ez?????? Nagyon kevés választott el attól, hogy közöljem vele, hogy: elnézést tanárnő, nem fogjuk beköpni az osztálytársunkat, aki a barátunk is egyben, és leszarom, hogy ezért mti fogok kapni, de elegem van abból, hogy a legtöbb tanár elvárja tplünk a spicliséget. Anyjukat! 

És most megint felhúztam magam ezen... nem tehetek róla, de ezt egyszerűen utálom. Az volt a másik kedvencem, mikor ez a nő tavaly vagy tavalyelőtt utánunk járt, hogy rajzolunk az osztályának a termében egy padra. És hogy pamparam. Mindenféle baromságot mondott, énmeg alig bírtam ki, hogy ne röhögjem képen...

ááááá én komolyan nem vagyok agresszív, de ha büntetlenül bánthatnám azt a nőt, tutira megtenném. Az ilyen emberek miatt oylan az iskola, amilyen.

Fel kéne akasztani.... minimum.

amúgy ich fühle mich ganz guuuut. Hamarosan info-érettségi, de még nem parázok. Úgy érzem, hogy menni fog, de aztán lehet, hogy benyomnak egy olyan feladatlapot, amit msáéfl órán keresztül csak nézni fogok. 

Mindegy. Pozitívan kell hozzáállni :)

Optimizmust mindenkibe! 

Anya elfelejtett felkelteni... vagyhát isten tudja, a lényeg, hogy még ma is itthon rohadok. Pedig tegnap tanultam... törit meg bioszt, tök szorgalmas vagyok (H)

Nem történik semmi. De tényleg semmi, esküszöm az ilyen alkalmakkor jövök rá, hogy mennyire hozzászoktam a sulihoz, és mennyire szar egyedül itthon.

Elkezdtem olvasni egy könyvet és arra a következtetésre jutottam, hogy nem érdemes olyan könyveket olvasni, amik még filmnek is rosszak. Az a címe, hogy A két kicsi lány kékben. Senkinek sem tudom ajánlani. Bár lehet, hogy csak az stílusommal vannak problémák. De az iylen könyvek nekem nem jönnek be.

Basszus most jutott eszembe, hogy már 5 napja vissza kellett volna vinnem a könyvtárba a könyveket, amiket kölcsönöztem. De hát ha be sem teszem a lábam Győrbe?:S Na mindegy, majd perkálnom kell istentudja megint mennyit :S pénzsóherek -.-

Jaj most nem tudok írni semmi személyeset. Most olyan érzelemmentes vagyok.

 És körtét akarok enni...:(

Ma fellépésem lenne. De úgy döntöttem, hogy ezt most kihagyom. Nem akarok bemenni Győrbe. Egyelőre minél távolabb a célszemélytől, annál jobb. Mondjuk a holnapot már úgysem úszom meg...:S

 Még ki kell gondolnom magamban, hogy mit csinálok. De szerintem a mélységes megvetés, szánalom és közömbösségnek kéne tükörődnie a szememből :S De lehet, hogy a  "tudomástsemveszekrólad" tekintettel kéne ránéznem. Állítólag jó vagyok az ilyen undort kifejező arckifejezések használatában. Gondolkodtam olyanon is, hogy leköpöm, de az nem az én stílusom :D hiszen lány vagyok...elméletileg. Vagyishát azt mondják a szüleim xD

Perpillanat a legnagyobb problémám, hogy fázik a lábam. Fáj a nyakam, meg a tüdőm, de elviselhető a dolog.

Rájöttem, hogy kicsit konkrétabbnak kell lennem, bizonyos dolgokban, mert ha visszaolvasom, néha én sem értem. Csak az a baj, hogy nem bízom a cybertérben :D

Rájöttem arra is, hogy fordított arányosságban működök. Azaz az életem. Elveszítek valakit, szomorú leszek, de közben másokkal sokkal közelebb kerülünk egymáshoz. Talán pozitívum az, hogy ez így történt. Megvilágosultam, abból szempontból, hogy elhanyagoltam  a barátaim. Rossz tulajdonság, de mindenkinek a létezését természetesnek veszem, de már rajta vagyok a témán:D Most, hogy nem rabolja el az időm egy hímnemű egyed sem, sokkal többet vagyok a barátnőimmel, és rájöttem, hogy sokszor sokkal jobb velük lenni mint bárki mással. Jó dolog, hogy észhez tértem, és már tisztán látom, hogy nekem ki vagy mi a fontosabb, vagy mi ér többet. 

FRIENDSHIP 4ever :)

visszaszívva minden :D esküszöm ezerszer jobban vagyok mint akármikor ezelőtt. Na ne már, hogy azthiszi, hogy körülötte forog a világ. Tényleg zavartak dolgok vele kapcsolatban, na de azért álljon meg a menet. Kis gyökér. Jéééézusom mindig is tudtam, hogy egy öntelt egoista f.sz, de nem gondoltam volan soha h ennyire kretén. De esküszöm jól tette, hogy ilyeneket mondott. Legalább már lelkileg is mentesülök tőle, hogy tudom, hogy soha többé nem akarok egy ilyen embertől semmit. Menjen a pokolba. Gyűlölöm, és ez nagyon jó érzés. Csináljon amit akar, nem érdekel. Persze... egyik pillanatról nem változnak meg a dolgok. De úgy érzem, ez egy remek kezdet. Hogy képes vagyok rá gyűlölettel gondolni.

Ez volt eddig a baj. Hogy szeretettel gondoltam rá, hogy istenítettem és nem láttam a hibáit tisztán. Igaz, hogy a hibái miatt más. De egyáltlaán nem pozitív értelemben, és sokn mondták régen is és most is.

Még egy ilyen undorító embert nem akarok magam mellett. Soha többet. Hülyeség volt 'rosszfiúkon' képzelegni. Nem ez kell nekem. Tényleg kell, hogy legyen vmi stiklije, de... bizonyos határokon belül.

Óóóóó annyira jól érzem most magam. Mintha egy hatalmas teher esett volna le rólam. Képes vagyok racionálisan gondolkodni és gondolni másra. Vagy más mellett elképzelni magam. 

Nincs szükségem még egy iylen tetűre...

Ámen

hát itthon vagyok. Hétfő, reggeli 11 órakor. és unatkozom... mint mindig, ha valamilyen oknál fogva itthon kell maradnom.  

Tegnaphoz képest totál jól érzem magam. Mármint ilyen szív-ügyileg. Most, hogy akármeddig fetrenghettem az ágyba, eljátszottam a szokásos -szombatvasárnapreggelirituálét- ami abból áll, hogy 5 percenként elalszom majd 5 percenként felkelek. És mindig mást álmodok. tökjó :D

Na voltak tök érdekes álmiam, de csak egyre emlékszem, annak sem volt túl nagy jelentősége, csak mindent tudok mindenhez kapcsolni:D Szóval...

Az első dolog, amire emlékszem, hogy ottvagyok én meg a zongoratanárom, valamint a kisfia egy korikölcsönzőnél. És nekem valami csoda folytán volt saját korcsolyám. Lila színű volt :S Na és bementünk a pályára ahol kicsit sötét volt és a jégen..olyan mintha 5 centi vastagon lóheréket szórtak volna rá. Szóval...álllítólag az jég volt, csak nőtt rajta vmilyen növény, hogy először hozzászokjunk, ahhoz hogy csúszik, és utána menjünk a normális pályára. És nagyon jól tudtam korizni. Pedig ott bizonygattam, mint ahogy a való életben is szokott, hogy nagyon béna vagyok. A tanárom meg elkezdett tanítani engem meg a kisfiát is. De nekem ment az egész. Aztán emlékszem, ahogy jött a nép, és egyre többen lettünk, és én meg mondtam, hogy mostmár átmegyek a normális jégre. Át kellett menni egy szűk kis folyosón, és....hát szerintem ott minimum egy fagyott tenger volt előttem és nagyon nagyon hideg volt. És rá akartam menni a jégre, ahogy a többiek is. De valahogy olyan érdes volt a felülete, alig tudtam rajta haladni. És alegroszabb része ez volt. Eszembe jutott, hogy...valószínűleg azért nem sikerül, mert itt teljesen egyedül vagyok.

Ezt összefüggésbe tudtam hozni pár dologgal. Az előzőekben tárgyalt személy... azthiszem, hogy vele a koripályán kezdődött úgy minden lényeges dolog... Elég sokszor voltunk ott. Aztán most decemberben gondoltam, hogy...talán ez helyrezökkenti a dolgokat, ha megint elmegyünk, de rájöttem hogy nem. Csak roszabb lett, és talán mégjobban megerősítette abban, hogy nem illünk össze. Az én hibám volt, hiszen visszafele nem besztélünk egy szót sem. Kérdezhettem volna akármiről... de nem tettem.

Azt nem értem, hogy... hogy sikerült azt nekünk megcsinálni, hogy miután modnta, hogy egyen vége még egy 2 órát elbeszélgettünk, de.. az olyan jó volt, mint szinte még soha. Annyira önfeledten tudtunk beszélgetni, és ezért is voltam olyan halál nyugodt azzal kapcsolatban, hogy mi lesz majd ezután. Törődött velem abban a 2 órában. De lehet, hogy nem kellett volna. Lehet, hogy nekem úgy könnyebb lenne most. Lehet, hogy már rég közömbös lenne a számomra is. 

de nem... :/

 néha rámjön a vágy, hogy blogoljak. Ilyenkor muszáj :) visszacsináltam az előzőt... hogy azért mégis...:P

hogyis vagyok hogyis vagyok... mivel senki sem olvassa, ezért mondhatom hogy szarul. Nem akarok másokat traktálni az én borzasztó sorsommal. Ami nem borzasztó, és nem is érzem úgy, hogy valaha az lesz. Mindent mindig csak vidáman :D a jelmondat... csak félek, hogy belefogok ebbe kergülni.

Sok rossz történik velem..persze sok jó is. Mégis ami msotanában meghatározza az életem.. pontosabban a napjaim második felét az nem éppen pozitív. Nehéz magambatemetni az érzéseket, és talán nem is jó ötlet ezt csinálni.

Úgy váltunk el, hogy szinte boldog voltam. Csalódott voltam magamban, és szomorúan boldog. Több hónap után először éreztem, hogy érez irántam valamit, ami nem szerelem volt..talán csak sajnálat... vagy valamiféle szeretet. Azthittem magát az embert nem fogom elveszíteni. Nem az a rossz, hogy elvesztettem azt, akibe szerelmes voltam/vagyok, hanem az, hogy mint embert is elveszítettem. Semmibe vesz. Mintha nem is léteznék. Nem tudom elképzelni hogy képes erre valaki több mint egy év után. Ennyira gyorsan ki akart törölni az életéből? Ennyi volt?

Eleinte, mikor még érdeklődött, hogy hogyan vagyok, vagy hogy élek-e még egyáltalán, könnyű volt. Vagyis könnyebb. Elviselhető. De most... inkább kívánom, hogy utáljon, gyűlöljön, nézzen le, csak lássam rajta h van VALAMI amit érez. Pár hónapja mgé frissek voltak az emlékek, még nehéz volt elhinni, vagy elképzelni nélküle a midnennapokat. Most, hogy ittvagyok tök egyedül, nem nehéz elhinni. A legfájóbb, hogy akármennyire is kapaszkodom, halványodnak az emlékek, és néha, ha csak egy pillanatra látom, furcsa belegondolni, hogy valaha fogtam a kezét.  Az elején nem voltam mérges, nem haragudtam rá, nem okoltam semmiért. Olyan békés volt minden, msot emg minden olyan kesze-kusza

Az a legroszabb, hogy nem tudom elképzelni, hogy valaha is lesz még valaki, aki iylen, és ennyire és így. Pont egyik nap fogalmazódott meg bennem, hogy... szerettem ahogy akadékoskodik, sőt mgé aztis mikor vmiért rámszólt, vagy szinte láttam a szemében a megvetést. Szerettem, hogy néha olyan rossz. Nem különleges, de valahogy mégis más. A különlegest ( én legalábbis) extra-jó emberekre szokták használni. Akik valamilyen pozitív tulajdonságuk révén válnak különlegessé. Ő nem ilyen. Olyan megfogalmazhatatlan. Bekategorizálhatatlan. a hiábi maitt olyan más. Olyan tulajdonságai vannak, amik így összességében senkinek sincs meg...  Ránéz az ember, sugárzik róla a megvetés, mégis legszívesebben odamennél és megölelgetnéd. Egyfajta kihívás... hogy hogyan lehet megtörni a jeget. És én azthiszem ismerem a 100%an igaz oldalát. 

Másfél vée úgy voltam a dologgal, hogy... egyefene vágjunk bele, majd lesz belőle valami. És tényleg megszerettem. Augusztus 31.-én pedig minden megváltozott. Ezt ő nem értheti. Én tudtam, hogy nekem ez egy olyan fontos esemény lesz, ami midenn szempontból emgváltoztatja bennem a róla kialakított képet. Elkezdtem hozzá ragaszkodni, görcsösen kapaszkodni, hogy nehogy valah is elveszítsem. 

Belegondolva... olyan msá voltam vele. Nem tudom miért, talán a szerelem hatása. A megfelelni akarás, vagy nem is tudom. Hülye voltam. Nem értem miért, de tényleg az én hibám az hogy így lett vége. Hogy ez lett a vége. Ha csak egyetlenegy utolsó lehetőséget kapnék tudom hogy máshogy lenne. Nem miatta változnék meg... pnotosabban nem megváltoznék. Hanem azt az énemet ismertetném meg vele, ami az igazi. Mostmár tudom, hogy mi lenne a helyes irány...

De hát mostmár mindegy. ahogy ő mondta: nincs második lehetőség vagy "csak mégegyszer hadd". Olyan rossz, hogy látom hogy iyleneket ír fb-ra, de nemtudom, hogy igazából mrie gondol.

Tényleg az volt a legnagyobb probléma, hogy természetesnek vettem, hogy van. Nem tördődtem vele kellőképpen. Nem ismertem eléggé. Ha most lehetőségem lenne, minden mozdulatát és szavát kielemeznék. És midnent tudni akarnék róla... Annyira kár, hogy ez akkor nem jutott eszembe. Dec. 26.-án, azon a bűvös délutánon...estén... el keleltt volan kezdenem sírni sé térden állva könyörögni hogy csak gméegy kcsiit..próbáljuk meg, hátha jobb lesz. De nem tettem... mert gyáva voltam, és talán belefáradtam akkorra. 1-másfél hónapon keresztül szenvedtem igazán nagyon keményen, epdig akkor mgé együtt voltunk... és még akkorsem kezdtem el harcolni azért, hogy megváltozzon a dolog. Csak sírtam és sajnáltam magam, a depresszióban dagonyásztam, de nem változtattam. Ez a probléma velem :S

Na de befejeztem a rizsát, máskorra is hagyni kell még. Nem kell aggódni...nem mintha valaki is aggódna :D, szóval van még mit mesélnem...gyakorlatilag a semmiről. 

Nem baj... azért ez így jól esett :)